TEXT 4 Z 14
KLIC K TOBE
Mesicnik: Tak tebe tizi jak
vypadam, jenze jak se ti popsat? Stejne
szép szavakba burkolózom. Hát én küldök
neked legalább egy fényképet.
Ó Nap, Nap – miért nem szólsz hozzám?
Nem tetszem talán neked – szemeim mint két gesztenye,
Ibolyakék apró virág száj – hogy szebbet is tudsz?
Nos, hát orrocskám romantikusan álmodozó,
Államon gyermeki szakáll két hegyi patakja
Csörgedez, akár a kiscica bundája a mellemen,
Mely halkan súgja a Szerelmet, ha ujjamat pattintom
S a hasamat fázós tenyerembe rejtem.
Szerelmem, úgy tűnik, minket kettőnket este választ el,
Mikor lenyugszol, mikor szemem lángra lobban
Gondolataim lángjától a bánatos homályba,
A végtelen homályba, hová az eltévedt vándor almerül.
Ám a vándor, velem ellentétben, üdvözölhet téged reggel,
Mikor sugaraiddal az ajkát csiklandozod,
De mostohaanyám, az Éj minden lépést, pillantást ismer,
nővéré, a Nap iránt gyűlölet emészti.
A te csendedet, a legmélyebb csendet hallom újra meg újra,
De tudom, hogy felém fordulsz az égen,
Ezért égek hát ma így, és kulcsom fényt vet
A kulcslyukba, mely tudja, nem élhetünk egymás nélkül.
Napraforgó: Szia kedves és helyes Antonio. Már
megmondhatom – helyes. A városból jöttem
és alig várta azt a pillanatot, mikor kinyitom
a postaládát, mely örömet hoz
és fájdalmat is, amint érzem a verseidből.
Slunecnik: Nagyon örülök, hogy én voltam az
szerencsésnek, akinek ez a dolog
örömet szerzett. A versek csodálatosak, és 3-szor
jobban örülök, ha tudom, hogy nekem szólnak.
