05.01 TONY – Zöld pont 11. 7-én 17:30 – 19:50

11.7.

A szürkés felhők olyan alacsonyan szállnak, hogy úgy tűnik, mintha el lehetne érni őket, hogy leszalasszunk egy darab csendet. Az ózon csípi az orrunkat, az aszfaltról pedig a vas meleg szaga árad, de az eső még fogja a fogában az első cseppet. Amikor végül lezuhan, finoman kopogtat a víztükrön, mint valaki, aki fél hívatlanul belépni. A víz vékony erekben folyik végig az üvegmennyezeten, amelyek az árral szemben kúsznak az ég felé.

17:38 BreakTheSilence: „Látlak online.”

17:40 Swimmer2004: „Csak scrollozok. Nem keresek semmit.“

17:41 BreakTheSilence: „Akkor engedd meg, hogy ne keressem veled együtt.“

TONY

Kiszálltam a medencéből, a víz csöpögött rólam, és vizes lábnyomokat hagyott a burkolaton. Gyorsan letörölköztem, és az öltözőbe siettem. Tiszta ruhát vettem fel, és a kijárat felé indultam. A parkolóban anya már várt rám a kocsiban. A sofőrje ült a volán mögött.

Beültem hátra, és az autó elindult. Anya hátrafordult hozzám, és mesélni kezdett apával közös nyár végi terveiről. Valamit az alpesi nyaralásról, meg arról, hogy szeretnék, ha én is velük mennék. Csak félszüllel hallgattam, a gondolataim máshol jártak.

Előhúztam a mobilt a zsebemből, és megnyitottam a Grindrt. A környékbeli srácok profiljait pörgettem, amikor belebotlottam abba az arcba. Viktor volt az. A szívem a torkombogott.

Epekedve nyitottam meg a profilját, és amit láttam, az kicsit sokkolt, de igazából meg sem lepett. Nyelni egyet sem tudtam, csak szárazon nyeltem. Egy pillanatig hezitáltam, de aztán hozzáadtam a kedvenceimhez. A saját profilom pont olyan határozatlan volt, mint az itteni arcok harmada. Semmi fotó, semmi. Csak egy szürke ikon. Mély levegőt vettem. Nem tudtam, mire számítsak, de valami vonzott Viktorhoz. Valami, amit egyelőre még nem tudtam megnevezni.

Visszadugtam a telefont a zsebembe, és arra törekedtem, hogy anyu monológjára koncentráljak. Arról beszélt, hogy apuval milyen hegyi faházat akarnak bérelni, meg a környékbeli túrákról. Bólintottam ugyan, de a gondolataim továbbra is Viktornál jártak. Ki is ő valójában? Mit rejteget? És miért fészkelte be magát ennyire a bőröm alá?

Az autó megállt a Sapa kapuja előtt. Kiszálltunk, és befelé vettük az irányt. Üzletek és árusítóstandok sorakoztak ameddig a szem ellátott. Beszippantottam a fűszerek és az egzotikus ételek illatát. Egy pillanatra elfeledkeztem Viktorról, és hagytam, hogy magával ragadjon a hely nyüzsgése.

De csak egy pillanatra. Viktor arca újra benyomakodott a gondolataimba. A szeme, az ajka… Megráztam a fejem. Nem, ezen most nem szabad gondolkodnom. Anyuval vagyok, a jelenre kell fókuszálnom. De mégis… Valami azt súgta, hogy ez a találkozás nem a véletlen műve volt. Hogy Viktor valamiért lépett be az életembe. És én elhatároztam, hogy kinyomozom, miért is.

A templom kapujában állok, és körülnézek. A Sapa ma tele van élettel, az emberek ide-oda nyüzsögnek, vásárolnak, beszélgetnek, nevetnek. Magamba szívom ezt a hangulatot, és érzem, hogy átjár a hovatartozás furcsa érzése. Itthon vagyok, a sajátjaim között.

Áthaladok a kapun, és belépek az udvarra a vietnámi istenek szobraival meg az Arany Buddha szobrával. Elveszek egy füstölőt, meggyújtom, és a Buddha lábához fektetem. Guggolásba ereszkedem, és hagyom áramlani a gondolataimat.

Az életen tűnődöm, a családomon, az úszáson. Arról, hogy mit akarnak tőlem mindannyian. Anyu azt akarja, hogy a legjobb legyek. Hogy versenyeket nyerjek, képviseljem a hazánkat. Apu támogat ebben. Magasak az elvárásai velem szemben, de tudom, hogy a jószándék vezérli őket. Azt akarják, hogy vigyem valamire az életben.

Egy kis idő múlva felállok, és elhagyom a templomot. Még beugrom Fülöphöz, a kedvenc tetoválómhoz. Nyomunk egy kis small talkot, átbeszéljük, mi újság. Fülöp egy laza csávó, értjük egymást.

Aztán haladok tovább Mai Lan asszony kis kávézójába. Anya ott van megbeszélve a barátnőivel. Leülök velük egy pillanatra, iszom egy remek karamellás kávét. Mai Lan asszony mindig úgy bánik velem, mintha a saját gyereke lennék. Alacsony párnákon ülök egy asztal körül, és hallgatom, amint anya a barátnőivel a legfrissebb híreket tárgyalja ki. Örülök, hogy anyának megvan itt a maga közege, hogy így el tud járni beszélgetni.

Azon gondolkodom, vajon sejti-e anya, hogy a fiúkhoz vonzódom. Soha nem beszéltünk erről. Olyan érzésem van, hogy nehéz lenne elfogadnia. A legjobbat akarja nekem, és máshogy képzeli el az életemet. Egy csinos vietnámi feleséggel és egy csomó gyerekkel. Egyszer el kell majd mondanom neki. De még nem most. Most az úszásra kell összpontosítanom.

Nem hagy nyugodni ez az érzés – tetoválást akarok. Egy kis delfint. Még régóta gondolkodom rajta, de most már tisztán érzem. Csak azt nem tudom, hova. Talán a bokámra? Vagy a vállamra? Mindig is csodáltam, hogyan úsznak a delfinek, az eleganciájukat és az erejüket. Emlékeztet rá, miért választottam az úszást. A mozgás szabadságát a vízben, azt az érzést, amikor átsiklom a medencén. A tetoválás olyan emlék lehetne mindenről, amit az úszásnak köszönhetően elértem. Azon gondolkodom, hogy elmennék Fülöphöz a szalonjába. Talán tudna tanácsolni, hova varrassam.

Köszönök az asztalnál ülőknek, anyának és Mai asszonynak is, aki mellette ül, és a zöld teás csészéjéből kortyolgat. Anya felé csak halkan jelzem a szándékomat egy könnyed vállérintéssel és az ajtó felé pillantással, mire ő alig észrevehetően bólint. Elindulok, a hátam mögött hallom, hogy a társaság többi része folytatja a beszélgetést, a hangjuk fokozatosan elhalkul, ahogy távolodom. Érzem magamon anya aggódó tekintetét, de tudom, hogy megérti, mennem kell.

Sapa estére más életre kel. Az étel illata árad az éttermekből, az emberek csoportokban ácsorognak, nevetnek és élénken vitatkoznak vietnámiul. A kedvenc tésztázómból eszem egy pho levest. Már ismernek ott, a pult mögötti asszony elmosolyodik és bólint. A forró leves jót tesz, megnyugtat egy megerőltető edzés után. Érzem, ahogy az izmaim ellazulnak, és az elmém kitisztul. A delfinen gondolkodom, az ujjammal rajzolom a szalvétára. Elképzelem a kecses mozdulatait, a tökéletes technikát, amit utánozni szeretnék. Talán holnap megmutathatnám Tomnak, hogyan kell. Kortyolgatom a húslevest, éshagyom, hogy körülöleljen az otthoni hangulat, ami a gyökereimre emlékeztet.

Aztán beugrom a borbélyhoz. A székben ülök, hallgatom a hajnyíró gép zümmögését, és érzem, ahogy hullanak le a hajszálaim. Nézem magam a tükörben – jobban nézek ki, élesebbek a vonásaim. Mindig megnyugtat ez a rutin, ez az ismerős érzés. A borbély megkérdezi, hogy nem lett-e túl rövid, de én csak elmosolyodom. Pontosan tudom, mit akarok. Verseny előtt mindenemnek tökéletesnek kell lennie, még a frizurámnak is. Amikor letörli a nyakamról a legutolsó hajtincseket is, egy pillanatra behunyom a szemem, és elképzelem, hogyan siklom holnap a vízen. Tisztán, áramvonalasan, készen.

Írok Fülöpnek Messengeren: „Még dolgozol?” Várom a választ, idegesen kopogtatok az ujjaimmal a telefon szélén. Tudom, hogy péntek este van, és a legtöbb ember már rég hazament, de Fülöp egy munkaaloholista.