A szívem hosszú ideig törve maradt

Még ugrom egyet Budapest felé:

„Auf Wiedersehen. Es war wunderschön,“ búcsúztam könnyeim között Forresttől, a kentaurtól, aki patáival a szívembe vert. A semmiből német nyelv csúszott a nyelvemre.

Tántorogva elértem a rádióépületet, a főajtónak támasztottam a kezem, hogy visszanyersem az egyensúlyomat – de nem találtam meg.

Láttam, hogy Forrest áll fölöttem, valahol egy táborban, és aztán főbe lőtt.

Valószínűleg a múlt életek visszhangjai.

*

„Tu es ma coccinelle rouge, “ szokta volt mondani nekem, és azt is, hogy olyan a fenekem, mint egy körte, és hogy neki is olyan van. Nem tudom, hogy ez felvidított-e, de mindenesetre David B. volt a francia barátom, akinek az volt a hobbija, hogy érdekes dolgokat válogatott ki a konténerekből.

„Nézd, mit találtam!“ Mutatta egy gyermek örömével. Nem osrtoztam a lelkesedésében, de az igazság az, hogy a lakása tele volt érdekes dolgokkal – és nem ítélem el e szenvedélye miatt, sőt, megértéssel viseltetem iránta.

*

„Akkor majd délután ugrom a cuccokért.“ „Nem, nem ugrasz, most elviszed őket.“ Nézek rá – már nem is tudom, hogy hívják. A hirtelen kosár kitörölte a nevét a fejemből. Nem vettem a szívemre. De ő volt az első férfi, aki szeretkezés közben kis híján leharapta az ujjaimat – és igen, ez is bizonyítja, hogy a második ezredfordulón az első randi sincs szex nélkül. A saját számlámra írva meg kell állapítanom, hogy valószínűleg jól csináltam neki.

*

A férfiak könnyedén engedtek el az életükből – olyan könnyedén, amilyennel máshol még soha nem találkoztam.

Minden mást egyfajta nehézkesség kísért, de különben tudtak elegánsan és gyorsan kitessékelni az életükből – én hagytam is magam. Soha nem jutott eszembe könyörögni – úgy vettem, ahogy van. Nem tudom, hogy ez az alacsony önbecsülés jele-e – vagy egyszerűen csak az, hogy sztoikusan nyugodt vagyok.

Kipróbáltam a nyitott kapcsolatot – nem működött. Kipróbáltam a klasszikus kapcsolatot – nem működött.

És végül minden működésképtelenné vált.

Kiütést kaptam már attól is, ha elolvastam, hogy az egyik bottom, a másik meg top, az egyik ezt szereti, a másik meg amazt. És ahogy telt az idő, egyre kevesebb hely maradt számomra, míg végül semmi sem maradt.

És ez az oka annak, hogy eddig egyedül voltam. Nem akadt senki, akihez passzoltam volna a skatulyájába.

*

Volt ott még egy férfi, René, akivel a prágai Heaven melegklubban találkoztam, René, akihez 2007-ben Svájcba utaztam, aki telefonon mesélt rólam az édesanyjának, körülbelül harminc év kor különbség volt közöttünk, de az édesanyja azt javasolta neki, hogy tartson velem – különösen, ha főztem neki levest.

René nagyon kedves és szenvedélyes férfi volt. Pontosan neki köszönhetően csinálom ma azt, amit csinálok – ő az, aki a kérdéseivel elvezetett oda, hogy jós akarok lenni. Azon a télen tudatosult bennem nála – hogy az az álmom, hogy legyen egy jósdám és kártyából jósoljak.

Függetlenül attól, hogy a szerelmünk tiszta volt-e vagy sem, a mesternőm mondott nekem valamit arról, hogy ez függőség – és én évek elteltével ráébredjek: „És mi nem az?”

Telefonon szakítottam RenéveL, és nagyon fájt. Ha „régi módon” nem adtam volna az életemet a mesternőm kezébe – úgy, ahogy azt régen szokták –, lehet, hogy ma Svájcban élnék az Alpokra néző kilátással (a kilátás a lakásából lenyűgöző volt) – de én az ő kezébe ajándékoztam – és még nagyobb spirituális távolságtartással tudom, hogy jól tettem.

*

Visszatérek egy pillanatra még Budapesthez.

A legnehezebb szerelembeli élményem várt rám pontosan ott. Csak ott hatott valami olyan, mint a szerelem rejtett szimmetriája a családunkban. Éreztem, ahogy mögöttem állnak a nemzetség asszonyai, akik a kapcsolataikban tönkrementek – némelyikük sérült pszichével –, és amikor összetörtem a szívem (ezt hívom én a szerelemért vállalt átvett felelősségnek) – az vonzott, hogy ugorjak le a harmadik emeleti függőfolyosóról – a kemény betonra. Éjszaka mindkét kezemmel kapaszkodtam amibe csak tudtam, hogy legyőzzem azt a nagy húzóerőt, ami arra kényszerített, hogy megöljem magam.

És egy előző élet visszhangja is, amikor egy náci vezető lőtt le engem – és én szerelemből ismét leugranék újra, hogy felszabadítsam Forrestet.

Ez nem történt meg – a szívem hosszú ideig törve maradt. Abban az időben nagy támaszom volt a jó barátom, Benjamin Chan Chi Wai a feleségével, Queenie Pang-gel, Hong Kongból. Köszönöm a támogatásukat és a távoli szeretetüket, ami átsegített a rossz időkön.