Kapitola 8 – Say it softly

A bisztró kezdett megtelni ebédidőben.

Hamburger ezt úgy érzékelte, mint a háta mögötti zaj növekedését — több hang, több mozgás a pultnál, több ember, akik a hótól nedves kabátban érkeztek, és behozták magukkal a decembert. A hátsó fal melletti négyszögletes asztal még mindig az övék volt, de a tér körülöttük sűrűsödött.

Christmas szintén így érzékelte. Hamburger abból vette ezt észre, hogy az asztal felé húzódott kicsit közelebb, a vállai kissé lejjebb kerültek, mint egy olyan emberé, aki megpróbál kisebbé válni, amikor a környezet felerősödik.

Hamburger felvette a telefont.

Csehül írta:

El akarsz menni?

Megfordította a kijelzőt.

Christmas elolvasta. Az ablakra nézett — nedves utcakő, még enyhén hulló hó, szürke dél.

Aztán bólintott.

Felálltak.

A tálcákat visszavitték az állványhoz, ahol az étellel közlekedő emberek jártak. Hamburger ment előre az ajtóhoz. Kinyitotta. Hideg levegő áramlott be. Christmas átvette az ajtót, és bezárta.

Utca.

Egy darabig az ajtónál álltak, mert ez pontosan az a pillanat, amikor az ember már kint van, de még nem tudja, hová. Hamburgernek zsebben voltak a kezei. Christmasének is. Mindketten az utcát nézték – nem egymást, csak az utcát.

Aztán Hamburger balra indult.

Christmas ment vele.

Amikor ketten kilépnek az ajtón, az egyik megindul, a másik ugyanúgy megindul.

Hamburger ment, mellette ment Christmas, és azt gondolta: mi legyen most.

Egy bisztrós ember, aki kínaiul válaszolt és csehül írt. Egy ember, akit Christmasnek hívtak, az ujjai remegtek.

Mi legyen most.

Hamburger nem tudta.

Passzázs.

Beléptek oda. Mozaikpadló, vitrinek az oldalakon, a legtöbbet bezárva vagy félig lehúzva. Néhány ember ment el gyorsan mellette.

Hamburger megállt a falnál.

Nem volt ott pad vagy fülke. Csak egy hely, ahová senki sem járt. Christmas megállt mellette. A passzázs falánál álltak, és Hamburger előhúzta a telefonját.

Megnyitotta a fordítót.

Csehül írta:

Mióta vagy Prágában?

Megfordította a kijelzőt.

Christmas elolvasta. Kézbe vette a telefonját — egy valamivel régebbi modellt, a tokja alsó sarkában egy repedéssel, amit Hamburger csak most vett észre — és írt.

Wǒ yīzhí zhù zài zhèlǐ. (Itt lakom folyamatosan.)

Hamburger elolvasta a fordítást. Bólintott.

Írta:

Itt nőttél fel?

Christmas elolvasta, és az arcán egy apró mosoly jelent meg.

Aztán csehül ezt írta:

Igen. Prága az enyém.

És alá ez:

De most idegen tőlem.

Hamburger elolvasta.

Idegen.

A szó szíven ütötte. Christmas Prágában lakik, Prága az övé, mégis idegen tőle. Nem a térképen. Olyan messze, amilyen messze lehet az a nyelv, amelyen a város a tiéd lett. Az a nyelv, amelyen boltba jártatok, pontos dolgokat mondtatok pontos szóval, és úgy volt jó. Amikor az a nyelv megszűnik hídként működni, a város üveg mögötti tárggyá változhat.

Hamburger is hasonlóan volt ezzel.

Írta:

Értem.

Christmas elolvasta.

Aztán ránézett Hamburgerre.

Hamburger nem kezdett azonnal tovább írni. Csak ott volt.

Christmas bólintott.

Egy kis bólintás.

Elfogadás.

Továbbmentek a passzázson.

Egymás mellett mentek. Hamburgernek néhány centivel hosszabb volt a lépte, Christmasnek valamivel gyorsabb. Hamburger visszavett a tempóból. Christmas kicsit rákapcsolt. Automatikusan. Megbeszélés nélkül. Amikor ketten együtt mennek, és tényleg együtt mennek.

Telefon a kézben.

Hamburger a balác kezében tartotta a telefont. Christmas a jobbjában. A kezeik között húsz centiméternyi levegő volt, két nyitott telefon, készenlétben, de egyelőre csendben.

Prága körülöttük.

Hamburger másképp érzékelte, mint amikor egyedül volt. Olyan volt, mintha a város új formát kapott volna attól, hogy valaki más is jelen van. Prága megszűnt csupán körülötte lenni. Körülötte lenni és kettejük között kezdett el.

Christmas megállt.

Hamburger megfordult.

Christmas egy ékszerbolt kirakata előtt állt. A kirakat világított — néhány ékszer egy alátéten, gyűrűk, fülbevalók, egy nyaklánc. Christmas olyan figyelemmel nézett, amilyet az ember olyan dolgoknak szentel, amelyek szépek és semmit sem akarnak tőle.

Hamburger mellette állt.

Várt.

Hamburgban talán meg sem fordult volna a fejében. Hozzászokott a mozgáshoz, a tempóhoz, ahhoz, hogy kell valami ok a megálláshoz. De Christmas megállt, és egy prágai kora este fényében úszó aranyműves kirakata is elég volt.

Christmas ezt írta:

Jīn. (Arany.)

Aztán alá csehül:

Szeretem, ahogy a fényben kinéz.

Hamburger elolvasta.

Ránézett a kirakatra. A középen lévő egyszerű gyűrűre, sárga arany, kő nélkül, csak egy kör. A kirakat fénye úgy vetült rá, hogy egy kicsit aranyabbnak tűnt a környezeténél, egy kicsit jelenvalóbbnak a többi ékszernél.

Írta:

Én is.

Ez az igazság.

Christmas elolvasta.

Aztán elfordult a kirakattól, és mentek tovább.

Az utca a villamosmegállóhoz vezette őket. A tető alatt álltak, amely nem tökéletesen, de eléggé védte őket a hótól. A megállók már évek óta dísznek vannak, nem menedéknek. Néhány további ember várakozott ott — egy idősebb nő szatyorral, egy férfi pórázon lévő kutyával. A kutya sötét volt, kissé nagy, és nyugodtan ült, mint valaki, aki nem bánja a hideg földet.

Hamburger a táblára nézett — a villamosok menetrendje, járatok. Nem tudta, hová menne. Nem volt oka hová menni konkrétan.

Elvette a telefont.

Írta:

Kell menned valahová?

Megfordította.

Christmas elolvasta. Aztán ujjakkal csehül:

Nem.

Hamburger bólintott.

Írta:

Én sem.

Két ember a megállóban, akiknek nem kell sehova menniük. Christmas arra gondolt, hogy még egy kis ideig maradni könnyű, különösen, amikor Hamburger nem sürgeti a dolgot azzal, hogy átvenné az irányítást a beszélgetés felett. Úgy kezdett el kifejezni magát, mint ő. Természetesen elkezdett írni neki, és most nem kellett kapkodva gépelnie, hanem nyugodtan válaszolhatott.

Megjött a villamos.

Nem az övék volt, mert nem volt semmilyen céljuk. Megérkezett, kinyitotta az ajtókat, egy idősebb nő felszállt, egy férfi a kutyájával felszállt, és a villamos elment.

Hamburger és Christmas a megállóban maradtak.

Fújt a szél, és a hó mind a tetőre, mind a vállukra és a hajukra hullott. Christmas-nek olyan volt a hajában a hó, mint a porcukor.

Hamburger látta ezt.

Hó a hajában.

Hát így.

Hát így történnek a dolgok.

A villamosmegállóban a tető alatt, amint szállingózik a hó.

Elvette a telefont.

Egy ideig a kijelzőt nézte. Aztán csehül, lassan ezt írta:

Hogy tanultál meg kínaiul?

Megfordította.

Christmas elolvasta.

Megváltozott az arca. Elvette a telefont. Sokáig írt. Hamburger látta, amint ír, töröl, újraír. Ujjainak mozdulata lassú, bizonytalan volt.

Aztán megfordította a kijelzőt:

Wǒ bù zhīdào. (Nem tudom.)

Alá pedig csehül:

Egy napon az egész egyszerűen ott volt.

Hamburger elolvasta.

Egy nap egyszerűen ott volt. Nem írta meg, hogy megtanulta. Nem írta meg, hogy tanult, tanfolyamra járt, vagy hogy valaki elmagyarázta neki. Csak ennyit: egy nap egyszerűen ott volt.

Mintha a kínai nem kívülről jött volna. Mintha belülről pattant volna ki belőle. Ott várt, és valami kinyitotta. Hamburger a szükségesnél hosszabban nézte azt a mondatot.

Aztán ezt írta:

Értem.

Christmas elolvasta, és rákenézett.

Hamburger nem kapta el a tekintetét.

Christmas bólintott.

Megjött a villamos. Egy másik járat. Az ajtók kinyíltak.

Hamburger rázan nézett Christmasre.

Christmas rázan nézett a villamosra.

Aztán megint Hamburgerre.

Felszálltak.

A villamosban meleg volt. Szinte üresen futott. Az a két csúcsidő közötti pillanat, amikor vagy tíz ember ül a kocsiban, és mindenkinek jut ülőhely.

Hamburger az ablknak háttal ült le. Christmas mint a másolata, mellé telepedett.

Prága vonult el a szemük előtt — utcák, kirakatok, egy pillanatra a rakpart, aztán megint az utcák. Hó a levegőben. A kirakatok aranyló fénye lassan erősödött, ahogy a délután alkonyatba hajlott. Hamburger kifelé nézett, Christmas kifelé nézett, ott ültek egymás mellett a fűtött villamosban.

Hamburger telefonja a combján hevert.

Hamburger megérezte – azt a pillanatot, amikor a csend azt mondja: hát akkor mi van.

Elvette a telefont.

Írta:

Hamburgban van egy kikötő.

Megfordította.

Christmas elolvasta, és várt. Az arckifejezése azt mondta: és?

Hamburger hozzátette:

Azért járok oda, amikor nem tudom, mit csináljak.

Christmas elolvasta.

Aztán elővette a telefonját, és ezt írta:

Wǒ yǒu Vltava. (Van Moldvám.)

Hibrid. Kínai szerkezet egy cseh szóval a végén.

A aztán alá cseh ujjakkal:

Én is járok a vízhez.

A Hamburger nézte azt a mondatot.

Wǒ yǒu Vltava.

Nekem ott a Moldva.

Hamburger csak ennyit írt:

Ma reggel ott voltam. A Moldvánál.

Christmas elolvasta.

Aztán közvetlenül Hamburger felé fordult. Az egymás melletti ülések közötti távolság hirtelen kisebb lett a vártnál. Christmas arcán ott piroslott a fagy és a villamos melege.

Aztán az ablakra mutatott.

Hamburger megfordult.

Az ablakon túl a Náplavka mellett haladtak el. Az a szakasz, ahol a villamos a folyó mellett halad, és látni a vizet, a rakpartot, a lámpákat és a távoli hidat. A Moldva a hófelhők alatt sötét és csendes volt, a rakpart fehér a köveken, ahol megmaradt a hó.

Hamburger ezt nézte.

Christmas ezt nézte.

A villamos továbbhaladt. A rakpart eltűnt, és megint az utcák jöttek.

Christmas csehül írta:

Én is itt voltam ma.

Hamburger elolvasta.

Írta:

Reggel?

Christmas:

Délután.

Hamburger koukal z okna.

Délután a rakparton. Ő ott volt reggel. Aztán ment a folyó mentén, aztán étterem, Vencel tér, passzázs, bisztró. Christmas a rakparton volt délután.

Utjaik elkerülték egymást néhány órával.

Vagy közelebb kerültek.

Prága két utat vezetett egymáshoz a vízen és a havon keresztül, és egyetlen szögletes asztalnál vérték a bisztróban.

Írta:

Prága kisebb, mint amilyennek látszik.

Christmas elolvasta.

Enyhén elmosolyodott.

Elmosolyodott.

A villamos megállt.

Hamburger a megállóra nézett. Nem tudta, hol vannak, nem figyelte a vonalat. Christmasre nézett. Christmasnek nem állt szándékában leszállni.

Ültek tovább.

A villamos ment tovább.

Hamburger elővette a telefonját, és írt. Aztán törölt. Aztán újra. Meg akarta kérdezni, hogy van Christmas. Olyan mondatot akart írni, ami azt mondja: itt vagyok, és nem sietek. Csak hát az a mondat bonyolult volt.

Végül ezt írta:

Nehéz ez? Minden nap?

Megfordította.

Christmas elolvasta.

Csend. Hosszabb, mint az előző mondatoknál.

A villamos haladt az utcákon.

Aztán Christmas elővette a telefonját, és kínaiul ezt írta:

Yǒushí. (Néha.)

Aztán az ujjaival csehül:

Attól függ, hol. Otthon más. Odakint nehezebb.

Hamburger elolvasta.

Otthon az más.

Otthon — szoba, konyha, egy hely, ahol a környezet ismeri a hangodat, vagy ahol nem számít, milyen hangon beszélsz, mert egyedül vagy. Kint — bisztrók, sorok, eladók, emberek, akik felsóhajtanak mögötted.

Írta:

Itt vagy most velem. Ez így oké?

Christmas elolvasta.

Igen.

Hamburger kifújta a levegőt. Megkapta a választ, amire szüksége volt.

A villamos megállt egy nagy utcán. Új emberek szálltak fel, néhányan leszálltak. A kocsi kicsit megtelt. Hamburger és Christmas hirtelen magánélet nélkül maradt.

Hamburger elővette a telefont:

Nem kellene mindent azonnal lefordítanod?

Christmas elolvasta.

Ránézett Hamburgerre. Talán türelmetlenséget várt.

Írta:

Nǐ shuō de hěn qīngchǔ. (Világosan mondod.)

Hamburger a fordítást nézte.

Világosan mondod.

Nem tudta, hogy bóknak szánják-e, de már mindegy volt.

A villamos megállt.

Hamburger kiadnanézett az ablakon.

Rakpart. Egy másik szakasz. Villamos haladt a folyó mellett, elállt a hóesés, és a Moldva látszott a felerősödő decemberi fényben, amikor még csak délután négy óra van, és mégis olyan, mint az alkonyat. Christmas kiadnanézett az ablakon.

Aztán Christmas írt. Sokáig írt. Hamburger hallotta az ujjak halk kopogását a kijelzőn. Abbahagyta. Újrakezdte. Aztán megfordította a telefont:

Ma reggel sok hó volt a hajamban.

Aztán alá kínaiul:

Wǒ xǐhuān. (Tetszett.)

Hamburger elolvasta.

Hó a hajában.

Christmas ma reggel hóval a hajában. Délután a Náplavkánál. Aztán egy bisto.

Hamburger felvette a telefont.

Írta:

Láttalak.

Megállt.

Mielőtt elfordította a kijelzőt, újra elolvasta a mondatot. Láttalak. Egy mondat, ami többet mond, mint amennyit szánt rá. Vagy pontosan azt, amit szánt rá.

Törölte.

Írta:

A hó a hajban szuper dolog.

Christmas elolvasta.

Aztán ránézett Hamburgerre, majd ezt írta:

Ma hátrafordultál. Az utcán.

Hamburger megállt.

Christmas csehül folytatta az ujjaival:

A sarkon. Hó volt ott. Hátrafordultál felém.

Hamburger a kijelzőt nézte.

Látta őt. Abban az utcában, a sarkon, ahol Christmas átkelne az úton, Hamburger megállt és hátrafordult. Christmas látta őt. Ezt írta:

Igen.

Egyetlen szó.

Christmas elolvasta.

Aztán kínaiul írta:

Wǒ yě kànjiàn nǐ. (Én is láttalak téged.)

Hamburger arra a mondatra nézett.

Én is láttalak téged.

Az ablak túl oldalán Prága volt a kék órában, amikor a kirakatok fényei kezdenek felülkerekedni a maradék nappali fényen, és a város szürkéről aranyra vált. Ez az átmenet húsz percig tart.

A válluk egy centiméterre volt egymástól.

Hamburger felvette a telefont.

Lassan ezt írta:

Én egy hete vagyok Prágában. Hamburgból jöttem.

Christmas elolvasta, és ezt írta:

Miért?

Hamburger válaszolt:

Más levegőre volt szükségem.

Christmas csehül írta:

Ja, azt ismerem.

Hamburger elolvasta.

Igen.

Valószínűleg ismeri.

Christmas, aki Prágában él, és Prága, amely távol van tőle. Christmas, aki belül csehül, kívül pedig kínaiul beszél. Christmas, aki a Moldvához jár.

Hamburger írta:

Maradsz még egy darabig kint?

Christmas elolvasta.

Megnézte az ablakot — Prága a kék órában. Aztán Hamburgerre.

Aztán bólintott.

Kiszálltak a következő megállóban.

Hamburger nem tudta pontosan, hol. Christmas valószínűleg igen. Annak a városnak a térbeli emlékezete, amelyet ismersz. Utcák. A hó a járdán most vastagabban feküdt, mint a központban, talán más volt a mikroklíma, talán egyszerűen csak több esett. Hamburger ment, és a cipője tompábban szólt a havas burkolaton, mint a vizesen.

Christmas mellette ment.

Egy pár percig mentek telefon nélkül. Írás, fordító, mondatok nélkül.

Csak mentek.

Hamburger azt mondta magában: hát ez aztán valami.

Aztán Christmas megállt egy kirakat előtt.

Kínai árucikkeket árusító bolt. A polcok átlátszanak az üvegen: rizs, szószok, tea, olyan dolgok, amelyek kínaiak, de nem egzotikusak. Az ajtó feletti műanyag táblán kínai írásjelek, alattuk magyarul: Ázsiai élelmiszerek.

Christmas a kirakatot nézte.

Hamburger mellette állt.

Christmas előszedte a telefonját, és írt:

Zhè lǐ mài hǎo chī de. (Itt finom ételt árulnak.)

Aztán alá csehül:

Ismerem a nőt.

Hamburger írta:

Ide szoktál járni?

Christmas:

Igen. Tea. Meg egyéb dolgok.

Hamburger bepillantott a kirakatba. Praktikus polcok praktikus árukkal. Teásdobozok. Szószok kínai feliratú üvegekben. Rizs zsákokban. Instant tészta. Cukorkák egy átlátszó tasakban, olyan névvel, amelyet nem tudott elolvasni.

Írta:

Te olvasod itt ezeket a feliratokat.

Christmas elolvasta.

Majd enyhén — nem leereszkedően, csak pontosan — ezt írta:

Dāngrán. (Természetesen.)

Hamburger elmosolyodott.

Christmas látta ezt.

Mentek tovább. Az utca szűkült. Közel álló házak, ablakok, amelyekből fények szűrődtek ki, a függönyök mögött látható bögrék, lámpák vagy számítógépek. Intim Prága. Otthonos. Hamburger ezt a Prágát jobban szerette, mint a kiállítást.

Christmas haladt, és úgy tűnt, tudja, hol vannak. Saját tempója volt, nem túl gyors. Hamburger örült, hogy nem sietnek.

Hamburger felvette a telefont.

Írta:

Zavar, ha dolgokat kérdezek?

Christmas csehül írta:

Nem. A kérdéstől függ.

Hamburger bólintott.

Most kínosul gondolkodsz? Vagy csehül? Vagy mindkettő?

Christmas elolvasta.

Csend.

Wǒ juéde… liǎng gè. (Úgy érzem… mindkettő.)

Kínosul gyorsabban. Csehül keresnem kell.

Hamburger elolvasta.

Kínosul gyorsabban.

Csehül keresnem kell.

Ez találó volt. Hamburger ezt a németen keresztül ismerte. A német gyorsabban jött neki, mint a cseh. Nem volt lefordítva, ott volt közvetlenül. A csehnek máshová kellett mennie — egy régebbi helyre, egy régebbi testbe, önmaga egy olyan változatába, amely lassabb és kicsit más.

Írta:

A német jön nekem gyorsabban. A cseh lassabb. De másfajta lassúság — mint valami régebbről.

Christmas elolvasta.

Aztán átváltott az alkalmazásra, és az ujjával leírt egy formát a kijelzőn.

Egy hurkot vagy spirált, egy név nélküli dolgot.

Hamburger nézte azt a formát.

Christmas letörölte, és csehül ezt írta:

Így érzem. Nincs rá szavam.

Hamburger elolvasta.

Nincs rá szavam.

Lassan ezt írta:

Én sem. Rengeteg dologra nincs szavam. Mégis léteznek.

Christmas elolvasta.

Aztán zsebre vágta a telefont.

Hamburger si a zsebébe tette a telefont is.

Megálltak a parknál.

Egy kis park, vagy inkább fás terecske. Prágai fák télen, levél nélkül, csupán drótszerű alakzatok. Egy fa melletti padon galamb ült. Egyetlen egy, pár nélkül, kivételesen olyan magányosan, ahogy a galambok szoktak. Ült, és a semmibe bámult.

Christmas ránézett.

Aztán előhúzta a telefont.

Hǎo gūdú de gēzi. (Oly magányos galamb.)

Hamburger elolvasta a fordítást.

Ránézett a galambra. Aztán Christmasre.

Prágában sok a magányos galamb. Biztos jó nekik.

Christmas elolvasta.

A galamb elrepült.

Átszállt a felettük lévő ágra. Nyugodtan és céltalanul. Az ág kicsit meghajlott a kis súlya alatt, aztán visszaugrott.

Hamburger felvette a telefont.

Éhes vagy?

Christmas elolvasta.

Kicsit.

Hamburger írta:

Én is. Ismersz valami jó helyet?

Christmas csak bólintott.

Fogta Hamburger ujjait. Röviden, könnyedén. Mutatta az irányt.

Egy utca, egy másik utca, kicsit lefelé, a sarkon túl. Christmas Prágában tudta, hol van, még akkor is, amikor az ő Prágája nem volt teljesen olyan, mint Hamburgeré. Testével, lépteivel és elefántmemóriájával ismerte. Hamburger nem ismerte, és ment vele.

Rendben volt.

A sarokban volt egy kis bisztró.

Nem a Hot Grill. Egy másik. Kisebb, szűkebb, párás üveggel, műanyag menüvel a plexi mögött és kínai karakterekkel a bejárati táblán. Egy kínai bisztró. Vagy cseh–kínai. Az ajtó feletti lámpa sárgán világított. A bepárásodott ablak mögött három-négy sziluett ült a kis asztaloknál.

Christmas megállt az ajtónál.

Ránézett Hamburgerre.

Hamburger rázan nézett Christmasre.

Christmas csehül írta:

Megfelel?

Hamburger bólintott.

Christmas kinyitotta az ajtót.

Odabent tea, főtt rizs és szósz illata. Olyan, mint amilyen egy kis kínai bisztróban szokott lenni, ahol igazi ételt főznek igazi embereknek. Meleg volt – más, mint a Hot Grillben. Kis asztalok, kínai feliratos papíralátétek, a falon laminált étlap fotókkal, kínai nevekkel és kézzel írt cseh fordításokkal.

A pult mögött egy nő állt. Ötven vagy több, összefogott haj, hímzett kötény, olyan tekintet, amely elébe megy a vevőknek.

Meglátta Christmas a Hamburger.

Kínaiul szólalt meg, olyan nyugodt hangon, amellyel az ember egy ismerőshöz beszél:

„Hái méi chī fàn?” (Még nem ettél?)

Christmas folyékonyan, habozás nélkül válaszolt:

„Gānggāng chī le yī diǎn, dàn hái è.” (Ettem egy kicsit, de még éhes vagyok.)

Hamburger az ajtónál állt és hallgatott.

Nem értette. De Christmas kínaijában, abban a folyékonyságban, ahogyan a szavak akadozás nélkül jöttek ki, volt valami más. A Hot Grillben annak az embernek a hangja volt, aki idegennek hangzik a saját testében. Itt az a hang otthon volt.

A pult mögötti nő Hamburgerre nézett.

Csehül mondta, akcentussal:

„És a barátja?“

Christmas Hamburger felé fordult.

Hamburger elővette a telefont — majd megint zsebre tette.

Nem a telefont. Ezúttal nem azonnal.

A falon lévő menüre nézett. Aztán csehül szólalt meg, lassan, bizonytalanul, de kitérő nélkül:

„Én — azt a teát. Meg azt a —”

A levestésztás fényképre mutatott.

Kis asztal az ablaknál. Bepárásodott üveg, belső meleg és kinti hideg, páraréteg, amelyen keresztül csak az utca körvonalait, a kirakatok fényeit és az emberek sziluettjeit lehetett látni. Hamburger levette a dzsekijét, és a szék támlájára akasztotta. Christmas szintén levette a dzsekijét.

Az asztalon két bögre tea állt, amelyeket a nő rendelés nélkül hozott ki. Hamburger felvette az étlapot. A kínai neveket nézte. A jelek semmit sem mondtak neki. Csak a formájuk, a kínai írás különleges szépsége, ahol minden egyes jel olyan, mint egy kis kép. Aztán a cseh fordítások: sertéses tízórai, levestészta, tojásos rizs, sült tofu.

Mutatott az egyik jelre.

Christmas ezt írta:

Miàntiáo. (Tészta.)

Hamburger írta:

Próbáld meg csehül kimondani.

Christmas a kijelzőre nézett. Aztán az étlapra, a jel melletti cseh fordításra. Végül Hamburgerre.

Kinyitotta a száját.

Csend.

Christmas behunyta a száját.

Nem megy.

Hamburger írta:

Rendben.

Christmas nézte azokat a szavakat.

Hamburger újraírta, lassan:

Én ezt elolvasom itt. Te megmondod nekem kínaiul. Mindketten hülyék leszünk.

Christmas elolvasta. Ezúttal jobban elmosolyodott.

Hamburger vette az étlapot. Megnézte a jelet.

„Mjan-tiao?”

Christmas felnevetett. Hamburger szintén elnevette magát.

Közös nevetés egy kis kínai bisztróban, a bepárásodott ablak mellett, teáscsészékkel a papír terítőn.

„Miàntiáo” – mondta Christmas.

A hang kínai volt, a hangszínek a helyükön, a kiejtés természetes.

Hamburger megpróbálta megismételni:

„Miàntiáo.”

Christmas bólintott.

Hamburger megkérdezte:

„Jobb?”

Christmas egy kicsit bólintott, és egy kicsit a fejét rázta.

Hamburger rámutatott egy másik jelre.

Christmas ezt írta:

Csá. (Tea.)

Hamburger azt mondta:

„Csá?”

Christmas bólintott.

Hamburger rámutatott a bögrére.

„Ez a csá?”

Christmas bólintott.

Hamburger elvette a bögrét, és azt mondta:

„Csá.”

A pak se na Christmase podíval.

„Ugyan?“

Christmas lassan és komolyan bólintott, mint egy tanár.

Hamburger újra megszólalt:

„Csá.”

Aztán ivott egy et.

A nő hozta az ételt – levest cérnametélttel Hamburgernek, tojásos rizst Christmasnek –, és szótlanul letette az asztalra. A bisztró halkan morajlott körülöttük. A másik asztalnál ketten beszélgettek halkan, nem csehül, nem kínaiul, talán vietnámiul, talán más nyelven. A hangszóróból lágy kínai dal szólt.

Hamburger felvette a evőpálcikákat. Megnézte őket. Christmas Hamburgerre nézett. Hamburger úgy fogta meg őket, hogy keresztezték egymást. Megpróbált tésztát fogni. Majdnem sikerült, de visszacsúsztak a tálba.

Christmas nézte.

Megmutassam?

Hamburger bólintott.

Christmas átnyúlt az asztal felett, és a kezére mutatott.

Itt.

Így.

Hamburger a gesztust követve átrendezte a pálcikákat a kezében.

Christmas bólintott.

Hamburger újra megpróbálta, és olyan volt, mint a csoda: a tészta megemelkedett, és odavándorolt, ahová kellett.

Christmas komolyan bólintott. Aztán fogta a saját kanalát, és rizst evett.

Hamburger a levesben lévő tésztát ette. A leves forró volt, és gyömbér, szójaszósz meg olyan íz illatozott benne, amelyre nem volt magyar szava. Jó volt.

Evtek.

A hamburger azt mondta magában: ez az. Ez a pillanat.

Egy dolog, amiért elutazik az ember egy másik városba. Egy konkrét pillanat egy kis asalnál, tésztával és evőpálcikákkal, szemben Christmas-szal, aki kanállal eszi a rizst, időnként kenéz az ablakon, majd vissza az ételre.

Semmi nagy elhatározás.

Semmi olyan dolog, amit meg kellene nevezni.

Csak a jelenlét.

Hamburger elővette a telefont:

Nem akarlak helyesbíteni.

Christmas ráncolta a homlokát:

Hogy érted ezt?

Hamburger írta:

Kínait. Csehszlovákot. Semmit sem abból. Nem akarom, hogy más lehess.

Christmas elolvasta.

Csend.

Nǐ zhīdào ma… měi rén dōu chángshì ràng wǒ opravit. (Tudod… mindenki megpróbál engem megjavítani.)

A Hamburger elolvasta a fordítást:

Tudom. Ez nem így működik.

Christmas elolvasta.

Aztán csehül írt, lassan, mint egy olyan mondatot, amely nem azért épül fel nehezen, mert hiányoznak a szavak, hanem mert nehezek:

Tudod ezt, mert —?

Nem fejezte be.

Hamburger várt.

Christmas így folytatta:

Azért, mert téged is valaki állandóan helyre akar hozni?

Hamburger nézte a kérdést.

Aztán ezt írta:

Igen. Különbözőképpen. Másképp.

Christmas elolvasta.

Bólintott.

Hamburger felvette a csésze teát.

Haha.

A tea még meleg volt. Kortyolt egy kicsit belőle.

Az ablak túloldalán Prága éjjel — a portokok aranyló fényei a havas levegőben, egy távoli villamos, karácsonyi fényfüzérek valahol a sarkon túl, a város zúgása, amely mindig jelen van, és amelyet sosem lehet egyszerre teljesen hallani.

Christmas megette a rizst.

Hamburger megette a tésztát.

Az asztalon üres tálak maradtak meg teáscsészék, amelyek még félig tele voltak. Christmas mindkét tenyerébe vette a csészét.

Hamburger írta:

Köszi.

Christmas a kijelzőre nézett:

Miért?

Hamburger írta:

Hogy elhoztál ide.

Körbemutatott – a bisztróra, a kis térre, a papírt terítőre, a pult mögött álló nőre, az étlapon szereplő kínai írásjelekre.

Christmas elolvasta.

Aztán ezt írta:

Wǒ hěn gāoxìng, nǐ šel se mnou. (Örülök, hogy velem jöttél.)

Hamburger elolvasta a fordítást.

Örülök, hogy velem jöttél.

Írta:

Én is.

A pult mögötti nő törölgette a pultot, ritmikusan és ráérősen. A másik asztal kiürült. Az emberek csendben távoztak. Christmas a Hamburger ültek a saját asztaluknál.

Christmas a kezébe vette a telefont:

Bú yào ràng wǒ huídào. (Nem akarok visszatérni.)

Hamburger elolvasta. Kétszer is elolvasta. Nem tudta pontosan, mire gondol Christmas. Visszatérni a régi nyelvhez, a régi életmódhoz, a régi élethez? De most már tudta, hogy a kérdés nem old meg semmit, így hát ezt írta:

Nem kell.

Christmas elolvasta, majd kijelzővel lefelé az asztalra tette a telefont.

Hamburger letette a telefont az asztalra képernyővel lefelé.

Ültek.

Telefon nélkül. Fordító nélkül. Mondatok nélkül a képernyőkön.

A bisztróban egy kínai dal szólt — másfajta, lassabb, dallamosabb, sürgetés nélkül.

Hamburger a bögréjét nézte.

Christmas a magáét.

Aztán egymásra néztek.

És így maradtak egy ideig.

Nem sokáig. Csak arra a pillanatra, amelynek megvan a maga ideje. Két ember idejére az asztalnál, akik egymást nézik és nem fordulnak el. Nem volt ez sem kényszer, sem próba. Csak jelenlét, fizikai és konkrét: az ember látja az embert, az ember lát téged, köztetek egy kis asztal, üres tálkák és félig teli teásbögrék.

Aztán Christmas a bögréjébe nyúlt.

Kifejezte.

Visszaállította.

Hamburger elvette a bögréjét.

Kifejezte.

Christmasé mellé tette.

Két üres bögre a papíralátéten.

Pont úgy, mint két üres papírpohár a Hot Grillban egykori. Ugyanaz a dolog, más hely. Egy apró horgony az érzelmi kikötőben.

Christmas rzanézett a két bögrére. Aztán előhúzta a telefonját, és csehül, lassan írta:

Holnap?

Hamburger elolvasta:

Igen.

Christmas bólintott.

Felállt.

Hamburger felállt.

Fizettek. Christmas gyorsan, mielőtt Hamburger a zsebébe nyúlhatott volna. Hamburger arra gondolt: legközelebb én.

Felöltöztek.

Dzseki, sál. Christmasnek zöld dzsekije volt, Hamburgernek sötét, magas gallérral. Hamburger csak egyszer tekerte körbe a sálat. Nem tudta, miért pont egyszer. Valahogy így alakult.

Ajtó.

Kint fagyos levegő volt. Hó már nem esett, de az utca fehér maradt, és a kirakatok fényei aranyszínűen tükröződtek a hóban.

Christmas megállt a járdán.

Ránézett Hamburgerre. Hamburger ránézett Christmasre.

Christmas elővette a telefont, és beírta az utolsó mondatot:

A hostel itt van a közelben?

Hamburger írta:

Nem tudom pontosan. Megtalálom.

Christmas bólintott, jobbra mutatott, Hamburger pedig befordult. A decemberi estén sétáltak az utcán, és körülöttük Prága aranyfehér és csendes volt. Hamburger abban a pillanatban lassan ment, Christmas pedig mellette.

Say it softly.

Amikor nincsenek szavak, de vannak lépések, két bögre egymás mellett, két város és két ember, akik mindketten máshonnanindultak, és egymás mellett kötöttek ki.