II

Elhinné, hogy sokáig nem tudtam, mi a szerelem?
És annyi verset írtam már róla, és sosem volt
arról a szerelemről.
Már most köszönöm, hogy találkozhattam Önnel,
gyönyörű volt.
Csak az, hogy Önnel lenni, Ön mellett lenni, csak lenni.
Köszönetet mondani a pillanatért helyes, a szalag
halál lenne, de hagyni menni, ….
Nem tudom, mi mozdult meg bennem, elcsepelten szelíd az elmém,
legalábbis most ezt játssza, miközben az első pillanatra emlékszem.
Már rég ismertelek, mielőtt ti engem, ezért hívlak, Petře,
pár év múlva senki sem fogja tudni, kinek szólnak e versek,
s melyik Fekete úr suhogtatta sötét palástját a szemeim előtt.
S mégsem tudok rólad semmit, tarka sorokat róva
a szerelemről, szavakkal tölthetnék meg nagy erszényeket,
esténként szóról szóra válogatni és számolni.