I

Több mint egy éve annak, hogy a kezembe vettem a ceruzát
és megpróbáltam a sorok közé préselni a gyengédséget —
mely egy csendes szívben rejtőzik.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szívem csendes.
Amíg ki nem sírtam mindent, nem tudtam, mi lakozik benne.
Amíg nem találkoztam Önnel,
eszembe sem jutott célba venni önmagamat,
szerelmesbe esni
és aztán — bátran kérem —
ezekkel a versekkel pályázni az Ön figyelmére.
Ha szabad:
ha majd ráér, simogasson meg a tekintetével, legalább egyszer.
Túl vagyok rajta? – kérdezem. Eltűnt a semmiben –
az ajkak megdermedése, elakadt lélegzet, máshova nézések,
csak hogy lecsillapítsam a pulzusom, azt a vad dobogást a mellkasomban.
Látom, hazudok.
Beszélek önnek a csendes szívről — nos,
jobban tettem volna, ha komédiás leszek;
egy pohár bor mellett
ez a csend vadul ízlik, kicsit fanyarul.