024.01 VIKTOR – A feszültség pattanásig feszül 12.9-én 21:00 és 00:00 között

12.9.

Az éjszakai levegő telítve van nedvességgel és neonnal, minden molekula ragyog a színek záporában. A finom szemerkélő eső fantáziadús szivárványpamacsolatokká szétoszlatja a fényeket. A gyalogosok kapucnijai olyanok, mint a kis vitorlák, alattuk a félig kimondott mondatok belevésznek a zajba. A város villogó reklámokon keresztül leheli ki a szomorúságát anélkül, hogy ki kellene nyitnia a száját.

♫

Glósóli (2:20 – 2:50) Az izlandi hangboltozat kiterjedt a szívbe, és éreztem, hogy a bordáim kitágulnak, hogy mindezt kibírják. A sarkaim elváltak a földtől, mielőtt még rájöttem volna, hogy fel akarok emelkedni.

VIKTOR

Mindenki ismer. Mindenki lát engem most, a kurva életbe.

A telefonom világít a kezemben, miközben beosonok a konyhába. Fel sem gyújtottam a villanyt. Nincs szükségem arra, hogy többet lássak annál, amit a kijelző mutat. Like a like után jön, mintha valami rohadt verseny lenne. Símin kiszivárgott videója a fülkékből a #HiddenTruths hashtaggel égő mezővé változik. Iris megosztja a „Botrány a fürdőparadicsomban” reel videót, a megtekintések száma pedig valós időben kúszik felfelé, mint a higany a hőmérőben.

„Hű, de helyes.”

„Nézd csak azt az izomzatot…”

„Tipikus seggfej, jár dugni és mindegy neki, hogy kivel.“

A kommentek úgy özönlenek, mint egy áradat. Megállok, és a képernyőt bámulom. Az arcom az üvegtükröződésben olyan, mint egy idegen emberé. A szemem üres, mintha egy hullaé lenne. Kikapcsolom a telefont, és az asztalra teszem.

Csend.

Egy másodpercre, kettőre.

Aztán újra kigyullad. Magától, mintha valami démon lenne. Értesítés. Újabb értesítés. Újabb értesítés. Újabb lájk. Újabb komment. Újabb megosztás. Mindenki nézi. Most már mindenki tudja.

Hallom azoknak az értesítéseknek a ritmusát akkor is, amikor újra kikapcsolom a telefont. Ott vannak a fejemben. Csilingelés. Csilingelés. Csilingelés. Mint a bukásom metronómja.

A mennyezeti ventilátor súrlódik, mintha át akarná vágni a csendet.

Nem maradhatok itt. Nem kapok itt a kurva életbe levegőt.

Gyorsan magamra kapom a kapucnis pulóveremet, nem érdekel, hogy a tegnapi-e, és kinyitom az ablakot. A hűvös levegő beözönlik, a leheletem lecsapódik az üvegen. Lelefelé bámulom az utcát, azt a világot, amelyik éppen most figyel, és hirtelen az a érzésem támad, hogy ha leugranék, senki sem venné észre. Örülnének, hogy eltűnök.

Viszem kifelé. Egyszerűen le kell lépnem.

A folyosón összefutok a szomszéd asszonnyal meg a macskájával. Egy idős néni, aki mindig köszön, még akkor is, ha nem vagyok biztos benne, hogy tudja, hogy hívnak.

– Minden rendben? – kérdezi, és a hangja olyan hangos, hogy visszhangzik az egész lépcsőházban. Mintha ki akarná kiáltani a világnak. Figyeljetek, itt van az a srác abból a videóból!

Csak bólintok, és elviharzok mellette. Kettesével veszem a lépcsőket, a szívem úgy zakatol a mellkasomban, mint egy megvadult dob. Nyomás a fülemben, a fejemben, mindenhol. Amikor kimenekülök az utcára, egy nyári éjszakai zápor csapódik hozzám, mintha a világ azonnal le akarna mosni. Mintha le akarná mosni rólam azt a mocskot, ami rám tapadt.

A mobilom kigyullad a zsebemben. 21:30. A digitális kivégzésem órája.

Mindenki, aki látta azt a videót, most tudja, ki vagyok. Hogy mi vagyok. Hogy… hogy vertem ki a próbafülkékben… basszus, és Tom is ott volt!

Az esőcseppek végigfolynak az arcomon, és vegyülnek a sós patakokkal, amiknek észre sem vettem, hogy elkezdtek folyni.

Végre sötét. Lépcsőn le, a ruhatár mellett a bárba, az ismerős szag. Itt elbújhatok az egész kibaszott világ elől.

Alig mentem el a rács mellett, Milan máris kiszúrt a pult mögül. Keze tele bankjokkal, a bevételt számolja. Mellette Miss Mindey épp egy vasárnapi programot – „csak pároknak” – ragaszt ki a táblára. Tipikus. A zene úgy dübörög, hogy a csontjaimban is érzem a basszust.

– Megjött megtölteni a gecivázát? – ordította át Milan az egész bárt.

Ez jobban szíven ütött, mint vártam. Normál esetben átsiklottam volna rajta, de ma nem. Nincs kedvem hozzá. Olyan pillantással mértem végig, ami máskor ölni tudna.

– Csak el akartam bújni ide – mondtam.

Milan hirtelen felkapta a fejét. – Mitől?

Szótlanul mutattam neki a mobilt. Annak a kurva reelnek már több mint tízezer megtekintése van.

– Istenem, a szinkronúszónak botránya van – negte el magát.

Mintha csak direkt csinálná, Iris ekkor indított el egy streamet. – A botrány folytatódik – jelentette be mosolyogva, mintha a nap legjobb híre lenne.

„Megfizethetetlen reklám,“ gúnyolódott Milán. „Hát nem tudott volna itt felvenni? Libapásztor lány.“ A aztán hozzátette: „Ráférne egy baszás. Jöjjön el kedden a gangbangre.“

Leültem az asztal melletti kanapéra, és figyeltem, ahogy a bárban mindenki bekapcsolódik a vitába. Hostivák, Ripley, Scully, a Parfümös nő, Miss Mindey – mindannyian poénokkal és megjegyzésekkel dobálóznak, mintha valamilyen szófutballt játszanának.

Ripley nem hagyta abban, elővette a telefonját, és valamit gépelt.

„Most írtam neked egy szép kommentet, hogy rühös ribanc vagy,“ jelentette be elégedetten.

Milán rátámadt, kis híján belerúgott. „A kurva életbe, hagyd már békén, nem? Elegem van abból, amin átmegy.“

Jean-Claude Van Damme odajött hozzám, a vállamra tette a kezét. Nem mondott semmit, de az érintés tényleg megnyugtató volt. Mellette ült le Milka, a kiszáradt arcú transzvesztita, aki úgy nézett ki, mintha már mindent láttam volna régen.

„Majd elmúlik, kincsem,“ mondta halkan. „Ezek a botrányok kibírnak egy hetet, aztán jön valami más.“

Lídia és Miss Mindey közben versengtek, hogy melyikük mutatna jobban a videóban.

„Biztosan elkezdek a videókabinokban dolgozni, Milánkám!” harsogta Mindey kisasszony. „Ott talán nagyobb sikerem lesz!” És küldött neki egy csókot. Aztán megszagolta a beragasztózott ecseteket, behajította őket a vödörbe, és eltűnt a rekeszben.

„Jó, megyek a dohányzóba” – mondtam. „Ott legalább van élet.”

Pont amikor felálltam, berontott Írisz, tiszta zihálás volt. „A sarkon áll valaki egy csaj, és streamel. Rendeltél reklámot?”

A torkomban dobogott a szívem. Írisz.

Milan vörösödött, majdnem kidagadt az ere a homlokán. „Széttépem a picsáját. Olyan hülye liba. Kisebbek a csecsai, és ettől komplexusai vannak? Húzzon a picsába, a kurva életbe!” És kirohant a lépcsőn.

Mindannyian hallottuk, hogy ordít vele. A káromkodások visszhangoztak az egész klubban, mintha Milan tölcsért használtana. „…tűnj el, mocskos… ha még egyszer megjelensz itt, úgy seggbe rúgjak, hogy denevér lesz az arcodban!”

Nem tudtam segíteni magamon. Elmosolyodtam. Egy olyan hét után, amikor az egész világ tele van a faszammal, végre valaki, aki az én oldalamon áll.

Lehet, hogy mégsem lesz annyira szar.