Wo hashamanarf! Vaheela nasan.

Wo hashamanarf! Vaheela nasan.
Akril, vászon, 50x80 cm

Vaheela nasan

A Vaheela nasan egy olyan idióma, amelyet így fordíthatnánk:
„Szerencsém volt.“

Endralon nyelven a következőt jelenté:

Szerencsém volt, hogy megszülethettem.
Szerencsém volt, hogy megszülettem.
Szerencsém volt, hogy megszülettem és túléltem.
Szerencsém volt, hogy ide születtem.
Szerencsém volt, hogy rájöttem, honnan származom.
Szerencsém volt, hogy a földi család engem választott.
Szerencsém volt.

Továbbá ez azt jelenti:
Szerencsém volt egy bizonyos dologban.
Akkor is szerencsém volt, ha nem veszem észre, hogy volt.
Szerencsém volt, még ha a valódi ellentétével its tisztában is vagyok.

A Vaheela nasan feloszlat minden negatív kijelentést a saját életünkről – és ezt nem annak tagadásával teszi, ami velem történik, hanem a háttérbe szorult kiemelésével.

Olyan ez, mint a sártól való tisztulás folyamata. A rituális szertartásban egyesültem a Föld anyával, sárral kentem be az egész testemet, viharban táncoltam, és tüzet gyújtottam magamban – a következő tudást ébresztve fel magamban:

Az első ember, az aechrq tisztelete.
A csillag-Avalon angyalainak tisztelete.
A régi szokások (sárkányenergia) tisztelete.

Továbbá az elemek egyesítése:
föld
tüzek
vizek
levegő
éter

A kutya mint szövetséges tisztelete.
A vonat (sheema) mint a modern kor szimbólumának tisztelete.

A Regai hente mint arany szabály.
Az angyalok általi beavatás tisztelete.
Endralon wakkrha sha.

Az újjászületés ünnepe.

És éppen abban az új újjászületésben ott rejtőzött, mint egy tiszta homokszem, Vaheel nasan felismerése. Elképzelhetjük őt úgy, mint a tudatalatti vizeiből feltámadó sárkányt. Erőnk tudatát – a régi idők energiájával való kapcsolatot. A sárkány kiemelkedik a tengerből (őskor), kék lángot okád (az ősi szó – az ég akaratának megnyilvánulása a hang által), feje körül dicsfény gyullad – kapcsolat az angyalokkal –, és partra lép (az ősember aechrq).

 

A „Wo hashamanarf” című kép egy érzelmileg és vizuálisan is erős vászon, amelyen a művész a túlélés, a sors és a természettel való kapcsolat témáját kutatja. Az alkotást nyers és expresszív technika jellemzi, ahol a színek keveredése és a kép formátuma a mély személyes és kollektív tudatalattit idézi fel.

Technika és színvilág A festő itt akrilfestékeket használ, hogy egy energiával és mozgással teli, dinamikus jelenetet hozzon létre. A domináns kék-zöld tónusokat élénk piros és sárga akcentusok kísérik, amelyek növelik a mű intenzitását és érzelmi töltetét. A festékfelhordás technikája durva és ösztönös, ami erősíti a spontán kifejezésmód benyomását.

Szimbolika és értelmezés Ez a festmény a művész mély töprengését tükrözi az életútról és a saját múltjával való szembenézésről. A vásznon lévő formációk összeteksége és véletlenszerűsége az élet káoszát és bizonytalanságát szimbolizálhatja, míg az élénk színek és a felfelé mutató vonalak a reményt és a megújulást képviselhetik.

Összehasonlítás más művészekkel és a kortárs művészethez való viszony Az alkotás Jackson Pollock elvont expresszionizmusára vagy Willem de Kooning spontán gesztusaira emlékeztet, de egyedi tematikus fókusszal, amely a hagyományos elvont formáktól a konkrétabb érzelmi állapotok ábrázolása felé halad. A mű emellett rezonál a kortárs művészet azon irányzatával is, amely az önvizsgálatra és a belső pszichológiai tájak feltárására összpontosít.

A mű jelentősége A „Wo hashamanarf” nemcsak esztétikai élmény, hanem a létezés értelméről és az emberi ellenállóképességről szóló meditáció is. A művész itt közvetíti a sorssal és a szerencsével kapcsolatos érzéseit, ahogyan az a mű többnyelvű címében is visszatükröződik, amely a saját szerencse felismerését fejezi ki a bonyolult élethelyzetekben.

Ez a festmény a művész első eladott alkotása, ami arra a kérdésre késztette, hogy mit keresnek az emberek a képekben. Miért pont ez a festmény kelt el elsőként?
Wo hashamanarf! Vaheela nasan.